Sok minden történt, mióta legutóbb írtam, elég mozgalmas napjaim-heteim voltak. A szekszárdi 6 órás után gyorsan regenerálódtam lábilag és folytattam az edzéseket. Fejben pedig nagyon dolgoztam azon, hogy mit is kezdjek magammal.
Régóta gondolkodtam azon, hogy mi legyen a munkámmal, mert már nagyon nem éreztem benne jól magam. Csináltam, de igazából kínszenvedésnek éreztem, nem láttam benne előrelépési lehetőséget, fejlődési lehetőséget, élvezetet, azt éreztem, hogy nem akarom tovább csinálni. Stresszes voltam, nem aludtam rendesen már több éve, megzavarodtak a hormonjaim, meghülyült az emésztésem, sem testileg, sem lelkileg nem voltam rendben. A futás és a család tartott valamelyest egyben, bár a folyamatos idegbetegség és feszültség egyiknek sem tett jót.
Mindezek ellenére viszont féltem a változtatástól. Nem nagyon tudtam, mitévő legyek. Vártam a csodát, a változást, de nem jött el, úgyhogy keresgélni kezdtem. Pályázgattam állásokra, bár egyiket sem éreztem a magaménak. Persze szinte vissza se jeleztek, be sem hívtak sehová, kezdtem szarnak érezni magam. Aztán még tavaly novemberben egy véletlen beszélgetésnek köszönhetően elkezdhettem dolgozni a HOKA futócipők marketingjén, majd később a GU gélekén, ez pedig kizökkentett, sikerélményt és reményt adott, hogy nem vagyok akkora szarkupac, mint aminek érzem magam. És adott egy lökést is, meg kapcsolatokat, új lehetőségeket.
Lényeg a lényeg: március elején, a
6 órás verseny és a hiperszuper Mike Shinoda koncert után megléptem, amit meg kellett: majdnem nem 9 év után felmondtam a szerkesztőségben. Óriási kő esett le a szívemről, megnyugodtam, kisimultam, sokkal jobban érzem magam. Egyéni vállalkozóként folytatom, külsősként folytatom az újságírást, csinálom a HOKA és a GU dolgait, mellé még jöttek a TEVA szandálok is. Közben ott az edzői képzés, és azzal, hogy én léptem, elkezdtek jönni a lehetőségek: jöttek felkérések edzősködésre is, illetve vár rám egy jó nagy projekt is, amiről majd később beszámolok, de nagyon izgalmas, nagy és új kihívás, és egy nagyon jó közösség szeretne velem együtt dolgozni. De most még pihenek, töltődöm, összeszedem magam. Borzasztóan elfáradtam, jólesik a semmittevés (persze ez nem jelent teljesen semmit, de az, hogy nem kell bemennem dolgozni, pont elég).
Azzal, hogy az életemnek ez a jelentős területe rendeződni látszik, úgy érzem, a futásom is jobb lesz majd. Pár hét múlva itt az
Ultrabalaton, és úgy érzem, hogy most lesz végre lehetőségem kihozni magamból a maximumot, testileg és lelkileg kipihenten, csak erre a versenyre koncentrálva fogok tudni odaállni a rajthoz. Szeretnék egy jót futni - mind érzésre, mint eredményre is, úgy gondolom, hogy az edzéseim ehhez egész jól sikerültek, egy hülye megfázáson kívül nem volt semmilyen nyavalyám, sérülésem (remélem, nem is lesz). Voltam terheléses cukorvizsgálaton, a szénhidrátanyagcserém teljesen rendben van, a pajzsmirigyem is oké, de a teljes turbó érdekében megyek infúziós terápiára a
Sportkontrollba, hogy tényleg csúcsformában és erőm teljében futhassak.
Persze az, hogy jól mentek az edzések, nem jelent semmit, és még egy kis félelemre is okot adhat, hogy majd a versenyen kapom meg a pofonjaimat, és meglesz még ennek a böjtje, de erre igyekszem nem gondolni. Örülök annak, hogy rendeződni látszom minden téren, és hiszek benne, hogy most jött el az én időm, hogy megmutassam, valóban erős vagyok, és bármire képes vagyok.
Kell az a harmadik célszalag végre, megyek, és elveszem!
