Mielőtt bárki azt gondolná, hogy nekem pofonegyszerű dolgom van, elárulom, hogy ez nincs így. Nekem is nehéz, de erről nem akarok és nem is szeretek panaszkodni, mert azzal önmagamat is lefelé húznám, azt pedig nem szeretném. Nem vagyok egy ösztönösen és állandóan pozitív személyiség, és őszintén szólva frászt kapok az erőltetetten pozitív gondolkodástól. Magamra sem tudom ezeket erőltetni, nem is akarom, és van, hogy nem tudom a dolgokban a jót keresni és meglátni. Zárójel: Nemrég láttam egy posztot pozitív segítő szándékú gondolatokkal, és elolvasva őket azt gondoltam, hogy ha valaki ilyen mondatokkal próbálna közelíteni felém, elszaladnék előle. :) Zárójel bezárva.
Szóval lehet és néha jól is esik negatívnak lenni és kiventillálni magunkból a szart. Nem lehet mindig minden jó, nem lehet mindig mindent jó oldalról közelíteni. Én speciel az utóbbi időben egy rakás szerencsétlenségnek éreztem magam, még akkor is, ha szeretni való gyerekeim vannak, minden családtagom egészséges, mindenkinek megmaradt a munkája, nekem is van munkám (az anyaság mellett olyan, amiért „rendes” fizetést kapok), még szeretem is.
Csak ez a beköszöntő hideg, sötétség, ez a nyomorult vírus, ami akkor is nyomaszt és befészkeli magát az ember agyába, ha egyébként nem különösebben érint (mert nem vesztettem el miatta szerencsére senkit és semmit, és még az este 8 utáni kijárási tilalom sem hátráltat semmiben), engem is lehangol.
Az utóbbi hetekben nagyon keveset aludtam, és ez sajnos nagyon nincs jó hatással rám. Fáradt vagyok, nyűgös, de igyekszem tartani magam, és nem meginni napi sok kávét, hogy életben tartsam magam. Mira alvása megint összekutyulódott, jött egy növekedési ugrás, megnövekedett az étvágya, és olyan szinten beindult a mozgásfejlődése, hogy képtelen megállni, keze-lába jár, még álmában is (így ha épp mellettem alszik, akkor engem rúg szét). Ez egyébként szuper, mert imádom, ahogy percről percre ügyesebb, okosabb, sőt még szebb is, de amikor 2 óra intenzív mozgás után végre elalszik, és leteszem az ágyába, majd 8 (igen, nyolc!) perc alvás után újabb 2 órás mozgásba kezd, az egy kicsit sok(k). Meg is állapítottuk, hogy ez a gyerek tuti ultrás lesz, csak ő a Lőw András által kifejlesztett 12 perces verseny közbeni alvás helyett a 8 perces verziót fogja alkalmazni, és meglepően korán elkezdte rá a gyakorlást. Bruhaha.
A napjaim egyébként gyerekezésből, öltöztetésből, pelenkázásból, etetésből, meg edzéstervírásból és futók "istápolásából" állnak. A tanulással most épp nem haladok, pedig hamarosan le kéne vizsgáznom. Nem is igazán értem, hogy hogy gondoltam, hogy terhesen (ami nálam egyenlő volt az agyhalott vegetálással, mert egyszerűen nem működött rendesen a fejem), majd egy kisbaba mellett én majd nagyon jól fogok tudni tanulni. No de sebaj, megbeszéltem magammal, hogy legközelebb nem vállalok be ilyet, csak most az egyszer legyek ezen az egészen túl. :)
Egyébként minden napom végén azt érzem, hogy semmit, de semmit nem csináltam az égvilágon, aztán ha visszagondolok, rájövök, hogy de, elég sok mindent sikerült, csak egyiknek sem annyira látványos az eredménye – kivétel a kidobált teli pelenkáknak. Nehéz mindenütt úgy helytállni, ahogy azt én magamtól elvárom. Bár tudom, hogy elegendő elég jó anyának, elég jó feleségnek/társnak, elég jó edzőnek lenni, még sokszor ezek is elég nehéznek bizonyulnak, és még a futásban is szeretnék magamnak bizonyítani, hiszen ez az egyik kapaszkodóm az életben.
A futásaim is elég hektikusak, mert van, hogy csak 3 jön össze a héten (pedig már jó lenne 5-ször menni), és volt olyan is, hogy a fáradtságtól lépni sem tudtam, így a szokásos két köröm helyett csak egyet tudtam menni, és aközben is minden második bokornál meg kellett állnom, hogy életben maradjak. De a futásaim többsége azért egészen jól sikerült, jó érzésekkel, jó tempókkal. És majd lesz ennél jobb és több is, remélem. Van egy „fogadalmam”, amit decemberben szeretnék megvalósítani, per pillanat kicsit távolinak tűnik, de még bármi lehet belőle, a december elég hosszú szerencsére. Nem könnyű még úgy sem futnom, hogy szeretem, akarom, jó érzést és örömet okoz.
A rakás kaki vagyok érzést ellensúlyozandó történtek jó dolgok is velem: előadóként részt vehettem a
Suhanj! Alapítvány által szervezett Erőd adunk konferencián – nagyon megtisztelő volt ott lenni, és megosztani a hallgatósággal az én történetem és gondolataim.
Ezen kívül pedig egy podcastra is felkért a
Válaszd az egyensúlyt csapata, Fruzsi és Ildi, hamarosan elérhető lesz az adás, ahol a mozgással kapcsolatosan beszélgetünk majd.
Ezek a szakmailag és emberileg is hasznos felkérések segítenek kicsit abban, hogy többnek érezzem magam, és inspirálnak arra, hogy ne lankadjak, és igenis gondolkodjak és tervezzek.
Most nagyjából ez a helyzet, hullámzó az életem, a teljesítményem, van, hogy gödörbe esem, de elég jól ki tudom magam már rugdosni belőle. Talán mondhatom, hogy szerencsére hamarosan vége ennek a fura évnek, ami számomra hozott sok szép és jó dolgod, de ugyanakkor nagyon sok változást is, amikhez sok erőt igényel az alkalmazkodás. De most irány tovább előre, vagy legalábbis valamerre, ami nem hátrafelé van.
