Az ultrafutás és a terhesség számomra nagyon hasonló, mindkettőhöz kitartás és monotóniatűrés szükséges, és egyik sem hoz azonnali eredményt, hanem lassan építkezik és fejlődik, de a végén nagyon jó a célba érkezés. Akár egy konkrét versenyt, akár a versenyfelkészülést nézem, mindkettőnek megvannak a maga hullámhegyei és –völgyei, és ugyanez szerintem megvan a babavárásban is. Most ez utóbbiról mesélek egy kicsit a futás felől megközelítve, értelemszerűen a versenyek és a felkészülés egy ideig kimarad, de futni azért futok.
Jobban mondva totyogok, kocogok, döcögök, de persze mindezt próbálom felfogni futásnak. Nem az igazi a dolog, mert jóval kevesebbet és jóval lassabban megyek, mint normál állapotomban, de ennek az időszaknak nem a kilométergyűjtés és a gyorsítás a lényege. Nehéz, hogy lassú vagyok, nehéz, hogy hamar felmegy a pulzusom, és nehéz, hogy amúgy mennék, de mégsem tudok. De nem panaszkodom, mert szerencsésnek érzem magam azért, hogy kisbabám lesz, és azért is, mert lehetővé teszi, hogy a kedvenc sportomat még egy darabig csináljam.
Karácsonyig futópadoztam, aztán után újra kimerészkedtem a szabadba. Megállapítottam, hogy sokkal jobban szeretek kint futni, ugyanakkor jelen pillanatban a kinti futás jóval nehezebb számomra. Nehezen tudok egyenletes tempóval haladni, össze-vissza gyorsulok és lassulok, és nehéz fejben az is, hogy a megszokottnál lassabban futok. Az eszem tudja, hogy hogy szoktam futni, és nehéz feldolgozni, hogy nem olyan ütemben jutok el valameddig, mint korábban. Ha futóval találkozom, egy pillanatra mindig vérszemet kapok, és oda akarok lépni, aztán rájövök, hogy ezt most nem kell, még akkor sem, ha amúgy a lábaim vinnének – a pulzusom és a légzésem viszont jelez, hogy megállj! A futópadon stabil tempót diktál a szalag, nem ingadozik össze-vissza a tempóm, és így a pulzusom is stabilabb, és mivel a mellettem futó nem húz el tőlem, nem is akarom utolérni és lenyomni.
A téli öltözködéssel is meggyűlt a bajom. A lassabb tempó miatt kevésbé melegszem ki, így a megszokott felszerelésem többször kevésnek bizonyult, emiatt fáztam kicsit – pl. ha nem viszek kesztyűt, lefagy a kezem, míg korábban elég volt behúzni a kezem a pulóverbe, 2 km után pedig kidugni alóla.
A lényeg természetesen az, hogy tudok futni, hogy a rendszeres mozgást még most is tudom tartani, és ezzel tudok tenni a saját egészségemért és valamelyest a kondícióm megtartásáért.
Mikre figyelek most?
Elsősorban az érzéseimre. Ha nem esik jól a futás, akkor nem erőltetem, hanem hazafelé veszem az irányt, és akkor az volt a napi edzés, amennyi épp összejött. Ez nem az az állapot, amikor küzdök, hogy átlendüljek a holtponton, és ha nem megy az edzés, akkor is végigtolom, hogy ezzel legyőzzem magam és fejlődjek.
Figyelek a pulzusomra. Sosem futottam szigorú pulzuskontrollal, nyár óta mértem magamnak, de nem az volt az edzéseim alapja. Most húztam magamnak egy határvonalat, ami fölé nem engedem a pulzust, de ez egyébként tökéletesen megfelel annak, amit a szubjektív érzéseim diktálnak, hogy mi az, ami már nem olyan jó.
A kinti körülmények most sokkal jobban befolyásolnak, mint bármikor. Ha jeges, csúszós az út, vagy szakad az eső, akkor nem megyek ki, nem akarok balesetveszélyes vagy betegséget okozó helyzetbe kerülni.
Próbálom elengedni a teljesítményt, nem foglalkozni azzal, hogy hány (és milyen kevés) kilométert futok egyszerre, vagy azt milyen tempóban teszem. Nehéz, de igyekszem magamban tudatosítani, hogy ez az időszak most nem erről szól. És egyúttal értékelem azt a formát, tempót és teljesítményt, amire képes voltam, és esetleg akkor nem voltam vele annyira elégedett – erre nagyon jól tanít ez a mostani állapot.
Igyekszem rendszeresen mozogni, heti 3-4 alkalommal kocogni. Emellett figyelek a törzsizmaim erősítésére is, erre otthon csinálok gyakorlatokat, de pl. a lábaim erősítését sem hanyagolom el. Ha jobb formában vagyok, jobban érzem magam. Nem az a célom, hogy topmodellként menjek a szülőszobára és úgy is jöjjek ki onnan, de szeretnék a lehető legjobb fizikai állapotban maradni. A terhesség egy megterhelő állapot a szervezet számára, a szülés pedig komoly fizikai teljesítmény, ha jobb formában vagyok, remélhetőleg mindent könnyebben viselek majd és könnyebb lesz a regenerálódás is.
Figyelek a testtartásomra futás közben, főleg, hogy már elkezdett növekedni a hasam, ez pedig befolyásolja a tartásomat. Próbálom kihúzni magam, a fenekem magam alá húzni és feszesen tartani, hogy ne úgy nézzek ki, mint egy kacsa, és ettől ne fájduljon meg a derekam. Az erősítés ebből a szempontból is nagyon hasznos, talán kevésbé viseli meg a testem a rá váró változás.
Az első trimeszter nehézségei után a második már sokkal könnyebb, sokkal több az energiám és jobban is érzem magam, ezt az időszakot igyekszem a körülményekhez képest maximálisan kihasználni minden szempontból, így mozgásilag is. Meglátjuk, hogy meddig tudok majd futni, de ameddig jólesik, addig mindenképpen felhúzom majd a futócipőmet, és szépen, lassan, óvatosan gyűjtögetem a kilométereket.
