/article_titleimages/30604296_187531735202651_6469295309938753536_n.jpg

És a főnix szépen nekirepül a falnak...

... és csattan egy nagyot. Aztán újra felszáll, próbálkozik, és megint a falnak puffan.

www.futnimentem.hu >> blog 2018-01-24

 

Na ez vagyok most én. Amilyen jó volt a tavalyi év, annyira káosz a mostani. De nem vagyok rajta (annyira nagyon borzasztóan) elkeseredve, biztosan ennek is megvan az oka. Mondjuk ha készülnék valami nagy, komoly versenyre (amire nem készülök), akkor már a Dunában kellene keresnetek, mert már belevetettem volna magam kínomban. :)

Kezdem az elején. A Spartathlon után kicsit leengedtem, tudatosan, nem vittem túlzásba a futást, nem erőltettem, picit le is gyengült az immunrendszerem, a kajálásra sem figyeltem oda annyira, úgyhogy eléggé formán kívül voltam. De jólesett kicsit lazázni, mondjuk annyira ki voltam már merülve év végére, hogy semmi nem ment jól.

 

Decemberben már egy picit azért jobban mentek a futások, vártam a téli szabadságot, hogy jól ki tudjam magam pihenni, majd jókat alszom, töltődöm, és persze futok. Ebből az lett, hogy december 24-én estére kidőltem. Még reggel futottam egy 20-ast, ami tök jó volt, élveztem, volt hozzá erőm is, kedvem is - de már köhögtem párat előtte, ebből lett az, hogy estére rázott a hideg, fájtak az izmaim, gyenge voltam, láz- és fájdalomcsillapítóval feküdtem le aludni. Még a 25-e délelőttöt átvészeltem egészen jól a szüleimnél (persze gyógyszerrel), de délutánra már nagyon szarul voltam, hőemelkedésem volt (ez nálam olyan, mint másnál a láz), csak arra volt erőm, hogy a kanapén feküdjek és aludjak, meg az orrom fújjam és köhögjek. Ez a beteg állapot majdnem három hétig tartott, közben Milcsi és Milán is kidőltek, úgyhogy a szabadság azzal telt, hogy egymást ápolgattuk, dőltünk ide-oda az ágyon, orrot fújtunk, köhögtünk, orvoshoz mentünk, gyógyszert szedtünk. Mit mondjak, csodálatos volt. Futásról persze szó sem lehetett.

A sok köhögéstől teljesen beállt és megfájdult a derekam, és jobb oldalon a bordáimnál az izom is beállt, ezzel még a mai napig küzdök, kenem, volt rajta Flector tapasz, és most hatóanyagos kineziotape. Hol jobb, hol rosszabb. Ha nem mozdulok meg, akkor jobb, de mivel mozdulok, ezért lassan gyógyul.
És persze mikor máskor lesz olyan bőkeményedésszerű hólyag az ember lábán, amire alig tud rálépni, ha nem ebben az egyébként is nyavalyás időszakban.

 

Közben, hogy valami jó is történjen velem mozgás terén, elkezdtem egy funkcionális tréner képzést a Thor Gym-ben. Már régóta érdekelt az "edzősködés", szeretném magam továbbfejleszteni és képezni, hogy hogy kell jól edzeni (ami nem futás), hogyan lehetek erősebb, stabilabb, állóképesebb, és hogyan kerülhetem el a sérüléseket. Plusz nekem az is fontos, hogy életmódos újságíróként és szerkesztőként is hiteles lehessek. Úgyhogy most belevágtam, 2 hónapos a képzés, kéthetente van hétvégén oktatás elmélettel és gyakorlattal (edzünk), az oktatások között pedig hetente 4-4 órát hospitálok, azaz edzéseket látogatok, figyelek és tanulok. A képzés hasznos, érdekes, az oktató és a társaság jó.

Az első hétvégét még betegen nyomtam le. Totál lenullázott a betegség fizikailag, és amúgy is gyenge vagyok, a felsőtestem eddig sem volt toppon, egy nagyobb súlyzó simán felboríthat. Úgyhogy van hová fejlődnöm, de motivál a dolog, ezért otthon ismételgetem a gyakorlatokat, plusz tanulgatom az elméletet és az anatómiát. Remélem, majd le is tudok rendesen vizsgázni, amikor kell.

És most vissza a futáshoz. Próbálom visszanyerni az erőmet, ez elég lassan megy. A heti öt edzést igyekszem tartani - amikor hétvégén képzés van, akkor a futás már nem fér bele, úgyhogy akkor 4-et futok. Idén eddig max. 8-10 kilométereket mentem, és közben meg-megállok orrot fújni (=hosszan trombitálni, míg aztán az agyamat is sikerül kifújnom a helyéről) - ez még megmaradt a betegségből. A pulzusom az egekben van természetesen, de remélhetőleg majd ez is visszaáll. Úgyhogy egyelőre totyogok és döcögök, néha eszembe jut, hogy szeptemberben milyen jó formában voltam, aztán inkább a jelenre koncentrálok, és magamban énekelgetve döcögök tovább. A lényeg, hogy mozgok és nem vagyok (nagyon) beteg, az állóképességem nem veszett el teljesen, az erőm pedig majd csak visszatér. És amúgy is inkább most az erőedzésekhez kell, nem csak a futáshoz.

Szóval a főnix most még koppan és koppan a falon, aztán egyszer csak majd áttöri - vagy úgy dönt, hogy megfordul, és keres magának egy másik útvonalat. :)


FUTNI MENTEM

IMPRESSZUM SZERZŐI JOGOK JOGI NYILATKOZAT