/article_titleimages/vervet2.jpg

Milyen laborvizsgálatra van szüksége egy futónak?

Évente legalább egy, de inkább két alkalommal érdemes elmennie minden futónak egy vérvételre, hogy meggyőződhessen egészségi állapotáról, és ennek megfelelően alakíthassa edzését és táplálkozási szokásait.

www.futnimentem.hu >> edzés/terv 2020-12-31

A vér- és vizeletvizsgálat értékes információkkal szolgálhat az egészségedről, érdemes nem csak akkor beutaltatni magad ilyenre, amikor úgy érzed, valami nem stimmel, hanem évente egyszer vagy kétszer, például tél végén és ősszel is kérni egy-egy vizsgálatot.

A laborvizsgálatot kérheti háziorvos is, de sok olyan fontos marker van, amit csak magánorvos tud kérni. Emiatt érdemes olyan vérvételi helyet keresni, ahol ezeket is le tudod vetetni és ellenőrzik is, illetve sportolókkal is foglalkozó orvos tudja elemezni a vérvételi eredményeket, majd személyre szabottan tud tanácsot adni. Több helyen választható kifejezetten sportoló emberek számára összeállított vérvételi csomag, amely minden fontos értéket vizsgál. (Tipp: Sportkontroll)
 

Miért érdemes laborvizsgálatot végeztetni?


A sport a jótékony hatásai mellett stresszt is jelent a szervezet számára, intenzíven „használja” azt, így előfordul, hogy a test lemerül, kimerül, valamiből hiányt szenved, ez pedig hatással van az egészségi állapotra és a sportteljesítményre is. A vérvizsgálat segít kimutatni, hogy a test hogyan reagál az edzésterhelésre, a regenerációra, a táplálkozásra és egyéb külső tényezőkre, segít ellenőrizni azt, hogy az állóképességi edzés hatására milyen adaptációs folyamatok mennek végbe.

Az állóképességi sportolók többségénél előfordul alacsony energiaellátás, valamint a sport következtében relatív energiahiány is, ezeknek pedig lehetnek káros következményei. A vérvizsgálat segít meghatározni a hiányállapotokat, ezzel pedig segít a hosszú távú negatív következmények megakadályozásában, és támogatja az edzés és versenyzés által igényelt vitaminok és ásványi anyagok, illetve hormonok megfelelő szintjének beállítását.

Bár minden laboreredményen ott vannak a referenciaértékek, mindenképpen érdemes orvossal ellenőriztetni az eredményeket, mert ő az, aki egészében, egymáshoz viszonyítottan tudja értékelni a különböző paramétereket. Lehet, hogy valamelyik érték csillagos, vagyis kívül esik a referenciatartományon, mégis normálisnak számít, ha a teljes képet nézzük.
 

Miket érdemes megnézetni?


A sportolók számára a következő értékek fontosak a teljes vérkép és a teljes vizelet mellett.
  • D-vitamin: a csontok, immunrendszer, izomműködés, energiaszint felelőse.
  • Kortizol: szteroidhormon, amely stressz hatására szabadul fel – szorongás, korlátozott étrend vagy túlzott edzés is okozhatja az emelkedését.
  • Tesztoszteron: hormon, amely befolyásolja az agy, a csont és az izom tömegét, a zsíreloszlást, az érrendszert, az energiaszintet, a szexuális működést és a termékenységet, a pajzsmirigy hormontermelésének szabályozásában is fontos szerepe van.
  • TSH, FT4, FT3, anti-TPO, anti-TG: a pajzsmirigy megfelelő működését jelzik.
  • Vas, ferritin, teljes vaslekötő kapacitás: jelzik a szervezetben tárolt összes vas szintet.
  • Hematokrit: a vörösvértestek térfogatszázaléka a vérben.
  • Hemoglobin: a vörös fehérje, amely felelős az oxigén szállításáért a vérben.
  • Vörösvérsejtek: oxigénszállítók.
  • Fehérvérsejtek: ezek alkotják az immunrendszert, és segítenek megvédeni a testet a betegségektől.
  • Folsav: vérképzésben és a nukleinsav-anyagcserében fontos feladata van.
  • Koleszterin, TG, FFA, LDL és HDL: a zsíranyagcsere működését jelzik.
  • Vércukorszint: a vérben keringő vércukor mértéke, fontos jelzője a megfelelő szénhidrát-anyagcserének.
  • Nátrium, Kálium, Kalcium, Magnézium, Klorid: ásványi anyagok (elektrolitok).

Saját egészséged érdekében szánj időt arra, hogy a laborvizsgálatot elvégeztesd, és a sportteljesítményed is „hálás” lesz érte!
 


FUTNI MENTEM

IMPRESSZUM SZERZŐI JOGOK JOGI NYILATKOZAT