„You can walk straight through hell with a smile”
2024 az év, amikor mosolyogva mentem a pokolba.
Először a számok: majdnem ugyanannyit futottam, mint tavaly, 3865 km jött össze, 234 alkalom, 387,5 órányi futás.
Néhány hete még úgy látszott, hogy idén meglehet a 4000 km is, aztán nem úgy alakult, de nem is bánom. Majd jövőre (vagy nem). A 4000 km-hez közeli adaggal elég jól elvagyok, úgy látszik, hogy ez fér bele biztonságosan és egészséges keretek között az életembe, ez tökéletesen elfogadható, nincs hiányérzetem.
Bár elég hektikus volt az év, nem lett nullkilométeres hetem. Nem volt komolyabb sérülés vagy fájdalom, ami miatt 1-2 napnál többet muszáj lettem volna pihenni, és szerencsére nem tarolt le olyan betegség sem, ami miatt extra pihenőt kellett volna beiktatni. Csak olyanok, amik észrevétlenül jöttek, és hagytak maguk után egy kis csomagot, de ezeket is kibekkeltem.
Versenyeket tekintve szűkös év volt, célba éréseket, sikereket tekintve még szűkösebb. Három versenyen indultam, az Ultrabalatonon, ahol 180 km-nél álltam ki, a Korinthosz 80 km-en, ahol szintidőn belül befutottam, és volt egy hirtelen felindulásból elkövetett BUFF 24 órás is, ahol 17 óránál leadtam a chipet és kiálltam. 3-ból 1 teljesítés nem a legjobb arány, de így alakult. Viszont 3-ból 2 versenyen a férjem és a gyerekek segítettek, ott voltak velem, amikor nehéz volt, és ez nagyon sokat adott.
Az Ultrabalaton kiszállás elég nagy pofon volt, aztán az élet még jobban megsorozott, elvesztettem Apukámat, ami eléggé padlóra küldött, meghatározta az egész további évemet, beleértve a futást is. Megyek tovább, csinálom a dolgom, élem az életem, előre nézek, mert ő is ezt akarná, de mégis más így, mint eddig volt. 
Az év második felében nem készültem edzéstervvel, csak magamtól, magamnak futok, elvárások nélkül, ahogy épp jólesik, sokszor menet közben alakítva a távokat, de mindig tudva, mi a célom és mit akarok majd a futástól. A testedzés és versenycélokra készülés mellett terápia és lélekpucolás lett a futás, a fizikai és lelki fentek és lentek hullámzásával. Soha nincs egy szinten a test és a lélek, váltják egymást, egyszer talán meglesz újra az egyensúly is.
Voltak nagyon szuper heteim, szerencsére elég sok, amikor szárnyaltam a futásban, aztán jöttek nehezebb, küzdelmesebb hetek, amikor kínlódtam, mert semmi nem jött össze és kipukkadtam.
Nagyon elfáradtam az egész éves helytállásban, készenlétben, folyamatos odafigyelésben és strapában, de így sem álltam le, mert ha nem futnék, rosszabb lenne. A futás természetes, magától értetődő része az életemnek, segít egyensúlyban maradni, levezetni a stresszt, amit a mindennapoktól kapok, kidolgozni a fájdalmat, feldolgozni a veszteséget.
A munkában szerintem sikeres évet zárhatok, a csapatom (lásd egy poszttal lejjebb) nagyon jó, rengeteg szép eredmény született, dobogós helyezések, egyéni csúcsok, ön-legyőzések, fejlődések, változások. Ezen a téren a helyemen vagyok, azt hiszem, és készen állok a jövő évi célokra és kihívásokra, amiket a futóim tartogatnak számomra (azért legyetek kíméletesek velem, légyszi! 
)
A Gyerünk, anyukám futóit továbbra is mentorálom és segítem a futóprogramokban, és idén egy klassz 8 hetes gyalogló edzéstervet is összeállítottam azoknak, akik nem futnának, de mehetnékjük van, ez a program is nagy sikerrel halad folyamatosan, aminek nagyon örülök.
Ebben az évben is tanultam új dolgokat, elvégeztem néhány szakmai képzést és megújítottam az amerikai edzői vizsgáimat is. Sok szakkönyvet és cikket olvastam, hogy minél több infót szippanthassak magamba és ezekkel is több lehessek.
Futás közben nagyon sok podcastet hallgattam mindenféle témában, sok érdekes emberrel és szuper beszélgetéssel. Néztem jó sorozatokat és sportos dokumentumfilmeket, amik motiválóak, és megmutatják, hogy még a profiknak is lehet nehéz, de fel lehet állni a kudarcok után.
Írtam sok cikket is a Futni mentem oldalamra és a Gyerünk, anyukám! blogjára is, természetesen a futásról.
Szerepeltem Vincze Zsófi podcastjában és a Futókaland című rádióműsorban is, mindkét beszélgetést nagyon élveztem.
Egyetlen támogató cég van mellettem, a Garmin Hungary, köszönöm, hogy a Forerunner 965 mindent is mér, amit csak akarok.
Nehéz év volt, sok jó dologgal, küzdelemmel, változással, veszteséggel, elengedéssel, határhúzással. A szeretteim, a családom, a barátaim és barát-edző-kollégáim velem vannak és segítenek mindent átvészelni. 
Nem számítok arra, hogy az évváltás majd egy csapásra csupa pozitív és jó dolgot hoz, és csak szép és jó dolgok várnak majd ránk, mert mindig van valami, amit meg kell oldani, de ettől élet az élet. Vannak ötleteim és elképzeléseim, de jön majd minden, ahogy jön, én meg csinálok mindent, ahogy tudok, pozitívan, előre nézve, a legjobb tudásom szerint.
A futásban nincsenek nagy terveim, továbbra is a stabil középszerűségre törekszem, és csak teszem az egyik lábam a másik után, és hol könnyedén, hol kicsit nehezebben, de gyűjtöm az elém kerülő kilométereket edzésen és versenyen egyaránt. A kép pedig úgyis összeáll majd, amikor kell. Előre nézek, előre megyek. 
Mindenkinek a legjobbakat kívánom 2025-re!
