A tavalyi év első fele szépen sikerült, szeretném lemásolni azt a mintázatot, ezért idén is az Omszki-tavi ultrán kezdtem meg a versenyzést, a Sallai Zsuzsi emlékére megtartott eseményen. A versenyt Zsuzsihoz méltón rendezte meg a pomázi csapat, köszönet érte, jó hangulat volt, a pálya jó, a szervezés is jó volt.
Hosszú versenymentes időszakot (9 hónap) követően az 50 kilométeres távot választottam. Gondolkodtam a 100-on is, és Gabi is kérdezte, de egyszerűen nem akartam 100-at menni itt, elégnek gondoltam az 50-et. A versenyre menő kedvem sem volt az igazi, hosszú edzésnek fogtam fel, nem is formaidőzítettem rá, hanem edzésből mentem, bár nem erős edzésből. Próbáltam nem túlgondolni az egészet, felszerelést és frissítés is úgy terveztem meg, mintha itthonról mennék egy hosszú futásra, csak nem zsákból, hanem asztalról veszem el a frissítőt.
A csapatomból 9-en indultak itt, Tibi 100-at, Bea, Szilvi, Márti, Norbi és Gergő 50-et mentek egyéniben, Kata és Enikő 50-et párban, és Klau is párosban, a Zsuzsa helyett beugró legjobb barátjával indult. Mindenki nagyon-nagyon ügyes volt, büszke edző vagyok!
#hankateam
A Gizionokkal közösen pakoltunk le, Gabi mint főnéni vezette a frissítőállomást Gáborral, Timivel és Attilával kiegészülve, Milán, Zsuzsi, Juli, Szilvi, Gábor, Rebeka futottak. Gabi az én futóimat is figyelte és segítette, nagyon köszönjük neki itt is!
#gizionpower
A rajt előtt nem voltam túlzottan fókuszált, az utolsó pillanatban mentem mosdóba is, meg a rajthoz is én értem oda utoljára a csapatokból, de így legalább hamar el is indultunk. A tervem az volt, hogy kényelmesen és egyenletesen futok úgy, hogy 5 órán belül célba érjek, azaz 6 percesnél ne legyek lassabb. Egész jól elkaptam egy 5:40-es kezdést, és úgy is maradtam, mentek a lábaim, a fülemben meg ment a zene. 3 kör után kaptam a minikulacsomban a GU Roctane italomat, azt kezdtem el kortyolgatni, ha elfogyott, leadtam, aztán kaptam vissza megtöltve, néha vízzel felváltva. Az új Hoka Clifton 9-ben futottam, nagyon kényelmes volt, semmi bajt nem csinált a lábammal.
Haladtam a mezőnyben elég egyenletesen, előztem én is, előztek engem is, fogytak a kilométerek és a körök, de valahogy lassan. Nem tudtam ráhangolódni a futásra, nem tudtam átszellemülni, és elkezdtem unni a körözést, pedig ezzel nem szokott gondom lenni, mert biztonságérzetet ad, tudom, hol a frissítő, mi mennyire van, kb. mennyi idő egy kör. Most ez a rész idegesített, és hiába nem volt semmi gondom fizikálisan, fejben nem tudtam rendesen megérkezni. Ettől függetlenül mentem szépen előre, nem nagyon lassultam be, max. frissíteni álltam meg, mert könnyebb volt a gélt az asztalnál gyorsan betolni és inni rá, mint futás közben. Két GU kólás gélt ettem meg, és két datolyás-matchás Allrys-t, ezek tökéletesen működtek, ment a GU Roctane, víz, ittam kb. 3x3 korty kólát, és még 2 kis marék sós perecet. Ez elegendő volt, ezeket szoktam mindig, biztonsággal, gond nélkül enni-inni, nagyon szépen beváltak, stabilan tudok velük frissíteni és elegendő energiát adnak.
A nap néha nagyon sütött, néha beborult, volt kb. 5 csepp eső is, a szél a pálya egyik felén nagyon fújt, ott nehezebb volt haladni, másik részén mindig jobb volt menni, azt jobban szerettem. Gond nem volt, max. egy kis küzdelem fejben, úgyhogy hol énekelgettem magamban, vagy azzal szórakoztattam magam, hogy hány km van hátra, és honnan futok épp hazafelé, vizionálva azt az útvonalat (az edzéseimet legtöbbször oda-vissza futom, így a második fele az edzésnek a hazaút).
Julival poénkodtunk egyet, hogy reméli, idén tudom, mikor kell megállni, mert tavaly hivatalosan meg kellett már állni, de én mentem még egy kört, mert úgy lett meg az órámon az 50 km. Most nem volt ilyen gond, bár a végén pont arra vágytam volna, hogy valaki szóljon, hogy ne menjek több kört.
Az utolsó 10 kör egy örökkévalóságnak tűnt, nem akartak elfogyni, pedig nem lassultam, nem alibiztem, hanem folyamatosan haladtam. A maratoni részidő 4 órán belül lett, ezzel teljesen elégedett voltam, és végül az 50 km is teljesen vállalható idővel, 4:44-gyel lett meg. Majdnem ugyanannyit mentem, mint tavaly (akkor a saját mérés szerint 4:42 lett), pedig most kevésbé éreztem magam formában, de úgy látszik, nincs olyan nagy különbség.
Az Ultrabalaton előtti „felmérő” futásnak ez tökéletes volt, megnéztem, hogy vagyok, hogy reagál a térdem egy hosszabb futásra (35-öt futottam többször az utóbbi időben), de minden rendben, teljesen jól vagyok izomzatilag, keringésileg, ízületileg, a frissítés ment, a futás után hamar regenerálódtam, egy pihenőnap után kényelmesen és gond nélkül ment a következő edzés. Most ráfordulok az UB felkészülés utolsó időszakára, és egyúttal várom is azt a versenyt. Igazából az nem is verseny nekem, hanem egy utazás, kirándulás, egy nagy elmélyülés, egy hosszú tánc a démonaimmal, amit nagyon szeretek, és bár elfáraszt, de hosszú időre feltölt, mert erőt ad, hogy képes vagyok rá. Majd a hosszú beszámolót is oda tartogatom, ebben az 50-esben most ennyi volt. :)
Fotók: Kopaszné Panyi Kati
