Aki már egyszer tapasztalta, milyen érzés kidörzsölődni, az biztos, hogy nem szeretné még egyszer átélni. Ez az egyik leggyakoribb probléma a
futók körében, férfiakat és nőket egyaránt érinti, és kevesen vannak, akiknek sikerült valahogy elkerülni.
Mi egyáltalán a kidörzsölődés?
Nem más, mint egy súrlódás okozta bőrkárosodás, melynek során a bőr felső rétege (epidermisz) dörzsölődik le, miközben mikroszkopikus hegek keletkeznek rajta. Ettől láthatóvá válik az alsóbb bőrréteg (dermis), ami vörös, érzékeny és irritált.
A kidörzsölődés főként a combok, ágyék, hónalj területén, a zoknival fedett láb-részeken, nőknél a mell alatti területen, férfiaknál pedig a mellbimbókon fordulhat elő – de igazából a test bármely területén kialakulhat, ahol valamilyen okból hosszan áll fenn súrlódás.
Miért a futókat gyötri a kidörzsölődés?
A futók hosszan végeznek ismétlődő mozgást (karmozgás, lépés), ami nagy valószínűséggel jár valamilyen súrlódással, amikor bőr a bőrön, ruhadarab a bőrön el-vissza csúszkál egymáson. És mindehhez ott az izzadás is, amely fokozza a bőr súrlódásra való érzékenységét, az izzadsággal együtt kicsapódó só még érdesebbé teszi a felületet, és kb. úgy működik, mint egy csiszolópapír… uhh… igencsak fájdalmas élmény.
Akadályozd meg, ha tudod!
Van néhány olyan tipp, ami segíthet elkerülni a kidörzsölődést, érdemes ezeket kipróbálni, hogyha a bőröd hajlamos „szétcincálódni”.
- Viselj
technikai ruházatot, és ne pamutot. A pamut magába szívja az izzadságot, rátapad a bőrre és durván dörzsölni tudja azt. A technikai anyagok puhábbak, elvezetik a test felszínéről a verejtéket, így kevésbé csiszatolják a bőrt.
- A férfiak egy jól megválasztott technikai pólóban könnyebben elkerülik a mellbimbó kidörzsölődését is. De még jobb, ha futás előtt ragtapasszal leragasztod ezt a testrészt.
- Vágd ki a címkéket a ruháidból: ha begyűrődnek, akár ki is dörzsölődhetsz miattuk.
- Megfelelően illeszkedő ruhadarabokat válassz, amik nem tekerednek, csavarodnak rajtad. A lazán illeszkedő ruhák izzadsággal kombinálva növelik a kidörzsölődés esélyét.
- Ha a combjaid összeérnek, viselj „tapadós” nadrágot, hogy a bőrfelületeid ne érintkezzenek egymással. Ha mégis „libegős” nadrágot viselsz, kend be az érintett területeket zsíros, víztaszító krémmel – a vazelin pl. pont jó erre.
- A kenés bármely területen alkalmazható, ahol érzékenyebb a bőröd és tapasztaltál kidörzsölődést: a hónaljakon, farpofák között, mellek között és alatt is nyugodtan bekenheted a bőröd.
Mit csinálj, ha már piros?
Ha kidörzsölődtél, ne ess kétségbe, a bőröd hamar tud regenerálódni. Bár piros, fáj, éget, és ha víz éri, akkor csíp, fontos a terület tisztán tartása. Mosd le langyos, folyó
vízzel és antibakteriális szappannal óvatosan a kidörzsölt területet. Így lemosod róla az izzadságot, valamint megakadályozod a kórokozók elszaporodását a bőrön. Ezután kend be valamilyen bőrregeneráló krémmel – Bepanthen, Neogranormon, Sudocrem, bármelyik jó választás, hogy meggyógyítsa a fájó bőrfelületet.
Fotó: Pexels