Aki állóképességi sportot űz, biztos, hogy ismeri és érti a fáradságot. Nem véletlenül, a fáradtság az állóképességi teljesítmény elsődleges korlátozója. Ezek a sportolók folyamatosan edzenek és teljesítenek, arra készülnek, hogy minél tovább ellenálljanak neki, és késleltethesék a fáradtságot. Az edzések emiatt a fáradtságnak való ellenállóképesség kialakítására összpontosítanak, ez pedig megköveteli a rendszeres fáradtságnak való kitettséget az edzések során.
Ezt megértve a sportolók a fáradtságot a folyamat normális részeként kezelik, nincs okuk félni tőle, nem esnek kétségbe, ha fáradtnak érzik magukat, de ez is egy fontos információ, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni. Amikor egy sportoló nagyfokú fáradtságot tapasztal edzésen, tudja, hogy közel van a határaihoz, és erre oda kell figyelnie. Ha nagyobb, halmozódó fáradtságot tapasztal az egymást követő edzéseken, az annak a jele, hogy a regeneráció nem megfelelő, elmaradt a szükségestől, emiatt érdemes pihenni. Ha pedig nincs fáradtság, az azt jelzi, hogy megfelelő a regeneráció, és a test készen áll, elbírja az erősebb edzést is, mehet a nagyobb terhelés is a fejlődés érdekében.
A fájdalom egy másik történet. Annak ellenére, hogy a fájdalom majdnem olyan gyakori az állóképességi edzés során, mint a fáradtság, a sportolók nem tekintik azt normálisnak, míg a fáradtságot igen. A fáradtsághoz hasonlóan a fájdalom is információt ad a sportolónak, de ezt erőteljesebb jelzésekkel teszi. A fájdalom általában annak a jele, hogy valami nincs rendben: arra is utalhat, hogy a sportoló sérült, vagy a sérülés küszöbén áll. A sérülésre pedig a megfelelő válasz az edzés felfüggesztése, a pihenés, illetve a szakszerű segítség igénybevétele (pl. gyógytornász, orvos felkeresésével).
Az International Association for the Study of Pain úgy definiálja a fájdalmat, mint „kellemetlen szenzoros és érzelmi élményt, amely tényleges vagy potenciális szövetkárosodáshoz kapcsolódik, vagy ilyen károsodást jelez”.
A fájdalom igazából egy
élmény vagy tapasztalat, nem minden esetben a szövetkárosodás közvetlen jele, mint ahogyan azt a legújabb felfogás definiálja. Hasonlóan, a fáradtság is egy élmény, ami egyébként laza kapcsolatban állhat akár az alacsony vércukorszinttel is.
A legtöbb helyzetben, amikor a sportolók fájdalmat éreznek, nem áll fenn szövetkárosodás, és a sportoló nem tett semmi rosszat magával. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a fájdalom véletlenszerű vagy értelmetlen – valamint mindig jelez.
Amikor valaki feszültséget érez a négyfejű combizomban egy 10 súlyzós guggolásból álló sorozat 9. ismétlése során, a fájdalom azt jelzi, hogy ezek az izmok funkcionális határaikhoz közelednek. És amikor ugyanezek az izmok „visítanak” a fájdalomtól, miközben egy terepmaratonon ereszkedünk lefelé a dombról, az azt jelenti, hogy az izmok nincsenek hozzászokva az őket érő terheléshez, és fájdalommal jelzik, hogy elérték a határaikat, reménykedve, hogy megpihenhetnek. Ugyanakkor, amikor egy izomban egy bizonyos helyen éles fájdalmat, szúrást érzünk terhelés közben, akár váratlanul, egymás után többször is, jelezheti, hogy az izom valóban sérülést szenvedett, vagy meg fog sérülni, ha tovább terheljük.
Egy állóképességi sportoló nem igazán tudja elkerülni a fáradtságot, de a fájdalmat sem, még akkor sem, ha helyesen edz és versenyez. A cél nem is a fájdalom teljes elkerülése, hanem az, hogy ezt olyan információként használjuk fel, amely segít a fittebbé válás folyamatában és a teljesítmény maximalizálásában.
A fájdalomra reagálni kell, az edzések módosításával, finomhangolásával, a rutin módosításával, erősítő edzések bevezetésével, a regeneráció hatékonyabbá tételével, elegendő pihenéssel, szükség esetén más szakember bevonásával.
A fájdalomtól és a fáradtságtól nem kell félni, de tudni kell felismerni, melyikről van szó, hogy ne a rossz oldalukat tapasztalhassuk meg, hanem fejlődni és erősödni tudjunk általuk.
A cikk forrása egy 80/20 Endunce blogbejegyzés.
Fotó: Freepik
