2019: a felemás és változásokkal teli év

Mivel ez egy futóblog, ezért elsősorban futás szempontjából illene megközelíteni az évet és az évértékelést, de a szó szoros értelmében vett futásban idén nem tettem le túl sokat az asztalra, ezért minden mást is ide fogok venni, ami lényeges és fontos volt számomra. (Minden fontos linket beraktam, hogy nézhetőek/olvashatóak legyenek a részletek is.)

Ha tél, akkor alapozás, és a célok kitűzése, minden évben ez megy. A 2018-as szüttyögés után nagyobb tervekkel indultam neki 2019-nek, szerettem volna, hogy jó legyen. A januárt elég tisztességesen lenyomtam, hosszú futásokkal, feladatos futásokkal együtt gyarapodtak a kilométerek. Közben pihenésképpen begyűjtöttem egy szép új tetoválást a karomra Oravecz Szabitól (de csak a szokásos 2 napot hagytam ki miatta az edzésekből, ami tökéletesen belefér).



Februárban is szépen gyűjtögettem a kilométereket, és sikerült sokat gyorsulnom magamhoz képest, aminek nagyon örültem. Nem voltak teljesen problémamentesek az edzéseim, a munkahelyi gyötrődés miatti szinte állandósult hasgörcsök és emésztési gondok több futásomra rányomták bélyegüket. Közben nyomtam az edzői sulit is szinte minden hétvégén, nem volt könnyű időszak, de sikeresen átvészeltem.

Márciusban nagyon intenzív történések voltak. Részt vettem az év első versenyén, a Sixárd 6 óráson, ahol az egyéni csúcsdöntés lett volna a cél - ez a már említett hasi gondok miatt nem valósult meg, de a formámat tekintve nem volt okom panaszra, sikerült egész jól menni a körülményekhez képest.



A versenyt egy fergeteges Mike Shinoda koncerten vezettem le, ami előtt találkozhattam Mike-kal is, óriási élmény volt! Másnap délelőtt pedig felmondtam a munkahelyemen, hogy úgymond új életet kezdhessek és önmegvalósításba foghassak. Hosszú folyamat eredménye volt ez, de meg kellett tennem végre.
Szerencsére minden nagyon jól alakult, lettek remek munkáim és feladataim, és lassan, de biztosan egyenesbe kerültem.

A futás sokat segített abban, hogy a nehézségeket át tudjam vészelni. Nagyon készültem az Ultrabalatonra, szerettem volna egy 28 óra körüli teljesítéssel begyűjteni a harmadik célszalagomat. Ebben sajnos egy sérülés megakadályozott, de még így is 180 kilométerig jutottam, és amennyire csak lehet, fókuszáltan és összeszedetten futottam. Természetesen nagy hiányérzet maradt bennem, és nagyon szomorú voltam, hogy nem sikerült, amit szerettem volna, egyedül az nyugtatott meg, hogy amit lehetett, kihoztam a helyzetből.



Az UB után majdnem 4 hetet hagytam ki, hogy az izomszakadás helyre tudjon jönni, június elején kezdtem újra óvatosan a futást. Nem volt annyira egyszerű, de azért a nyári időszakban sikerült magam újra formába hozni, ebben sokat segített a Gizon edzőtábor is.
A Spartathlont sajnos el kellett engednem, mert bár a várólistáról bekerültem, nem éreztem azt, hogy úgy fel tudok készülni a versenyre, ahogyan azt magamtól elvárnám, így fájó szívvel, de visszamondtam a nevezést.

Június végén ötösre levizsgáztam, és megszereztem az atlétika sportedzői bizonyítványomat, közben gőzerővel dolgoztam a Gyerünk, anyukámmal közösen megálmodott Kilométerfaló futóprogramon, hogy a szeptemberi indulásra minden készen legyen, és a futni vágyó anyukák el tudjanak kezdeni edzeni a segítségemmel. Nagy érdeklődés volt a program iránt, ez azóta is tart, több mint 250 menő anyuka fordult eddig meg a kezeim között, és ez a szám remélhetőleg csak nőni fog a tavaszi időszakban.
Szeptember elején pedig az egyéni edzéstervezést is elindítottam az érdeklődő futók számára.

Ha már nem mentem Spartathlonra, új célt kerestem magamnak, hogy én se maradjak futás nélkül, így került képbe az új balatonfüredi verseny, annak is a 12 órás versenyszáma. Először felmerült a 48 óra ötlete is, mert ugye szeretem az igazi őrültségeket, de aztán a józan ész és az edzői javaslat eredményeként a 12 órára neveztem. 2015 óta nem futottam 12 órást, onnan van a PB-m, ezt a 112 kilométert szerettem volna megjavítani.



Toltam szépen a felkészülést, az augusztus már közepes lett, a szeptember pedig kifejezetten erős - és mint kiderült, a felkészülés legkeményebb heteit már egy "apró segítséggel" együtt sikerült teljesítenem. Amikor kiderült, hogy babát várok, a versenyt természetesen passzoltam. Rosszullétekkel és gyengeséggel küzdve ez nem volt olyan nehéz, az október második fele és november első fele teljesen kimaradt a futásból, inkább a "túlélésre" játszottam. Szerencsére az első trimeszter nagy nehezen eltelt, a rosszullétek elmúltak, úgyhogy újra be tudtam illeszteni egy kis mozgást az életembe. A nagy futós célokat elengedtem, majd kitűzöm őket, ha újra itt az ideje.

Jelenleg heti 3-4 alkalommal kocogok óvatosan, "csak az íze kedvéért", ameddig megy, ezt próbálom tartani. Főleg futópadon edzek, de ha az időjárás engedi (nincs hóesés, szakadó eső, csúszós trutyi, durva szmog), akkor kimegyek a szabadba.
Az éves teljesítményem kilométerben a 2500 lesz (még 12 km választ el tőle, de ez meglesz), ez a körülményekhez képest, az idei évben történt dolgokhoz képest egész jó, és majd lesz több és jobb is újra.

A 2019-es év nálam a nagy változásokról szólt, és minden változás jó változás volt, ami miatt egyáltalán nem baj, hogy kissé felemásra sikerült minden, főleg a futást tekintve, mert igazából semmi nem sikerült, amit előzetesen szerettem volna. 2020 első féléve biztosan nem a futásról fog szólni, aztán pedig kiderül, hogy megy majd az újrakezdés - remélem, jövő ilyenkor beszámolhatok róla, hogy jól sikerült.

Mindenkinek nagyon boldog, sikeres új évet kívánok, fussatok, edzetek sokat 2020-ban is!